Blog

Ki vagyok én?
A szememben a fény?
De hogyha a fény már a szememben nem ragyog,
Utána mond, én hol vagyok?

Sohasem leszek képes megfelelni az elvárásainak, bármit teszek. Egész életemben azért küzdöttem, hogy szeressen. Ha jól csináltam valamit az természetes volt, ha hibáztam, az megbocsáthatatlan volt. Néha úgy éreztem a puszta létezésem is indulatokat váltott ki belőle…

Tudom erősnek tűnik ez a mondat, és nem is nevezném ezt tudatos késztetésnek. Mégis, amikor elutasítom az ételt az olyan, mintha az életem utasítanám el.

Ismerős ez az érzés? „A párom, a szüleim, a testvérem, vagy a gyerekeim sokkal könnyebben hoznak ki a sodromból, mint mások. Gyakran reagálok hirtelen és intenzívebben, mint másoknál.” Hova lesz a türelem? Természetes, hogy mivel a családunkkal együttélünk (vagy éltünk hosszú ideig) sok apró bosszúság gyűlhet fel. Ugyanakkor őket is szeretem a legjobban. De mégis miről szól akkor a "két szem krumplin" veszekedés?

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és lányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok."

Nehéz helyzetben vannak a mai kor várandós anyukái. Ahogyan változtak a női szerepek, változott a babavárás is. A "várás" lassan szinte teljesen kimarad, kitölti a helyét a munka. Passzivitásban lenni és csak várakozni szinte elképzelhetetlen. Temérdek oka van ennek, de valahogy mégis van ebben valami nyugtalanító.