Egyre több kutatási eredmény lát napvilágot, amelyben dokumentálják, hogy a DNS képes átörökíteni a nehéz családi történeteket is. Örököljük a szemünk színét, az arcformánkat, a magasságunkat, de akár azt is, ha valamelyik családtagunknak különösen nehéz sorsa volt.
Mindez nem ismeretlen a családállítás számára, hiszen ez a módszer már évtizedek óta a családi rendszer történeteivel dolgozik. Egyszerűen csak elfogadva azt, hogy ez valamilyen úton lehetséges, megtörténhet.
“Aki nem ismeri a falut, ahonnan származik,
soha nem fogja megtalálni a falut, amelyet keres.”
Szépen fogalmazza meg az életünk törekvését ez a kínai mondás: a falu, amelyet keresünk az a hely, ahol a legnagyobb szabadságban és boldogságban élhetünk. A falu, ahonnan származunk a családunk, illetve annál kicsit több a klán, ahogyan gyakran a családállításban emlegetjük. Bert Hellinger felismert bizonyos ismétlődéseket és törvényszerűségeket a családi rendszerek működésében, "jogokat" amelyek sérülésekor az utódok életében megjelennek az őseik történetei. Kidolgozta a családállítás módszerét, hogy ezek mentén a történések mentén szabaddá válhassunk.
Az odatartozás joga: A klán a családállításrendszerében nemcsak a családtagokból áll. A családhoz tartoznak mindazok, akik valamelyik családtaghoz nagyon érzelmi szállal kapcsolódnak. Ez lehet akár szeretet, akár gyűlölet. Kiket érinthet ez? Ha egy családtagom életét megmenti valaki, akkor a család hálával és szeretettel gondol erre a valakire. Ugyanakkor, ha valamelyik családtagom megkárosítja valaki, vagy elveszi az életét az illető felé irányuló nagyon erős gyűlölet "behúzza" az elkövetőt a családba. Érinti még azokat a családtagokat, akikről nem beszélünk (abortusz, öngyilkosság, börtönviseltség, stb.) akikről "szeret" a család megfeledkezni.
A szeretet rendje: ha a lélekre, mint egy házra gondolunk, akkor talán könnyebb kicsit befogadni ennek a rendnek a fontosságát. A lélek házában mindenkinek (vagyis a családi rendszerünk tagjainak) külön szobája van. Különböző szinteken tartózkodnak a nagyszülők, szülők, testvérek, gyerekek. Születésünk sorrendjében vagyunk van, akihez képest kicsik és van, akihez képest nagyok. Ha mindenki a megfelelő helyen, a megfelelő szobában tartozkodik a lelkem házában, akkor jól működik az életem. De mi történik akkor, ha mondjuk én kislánykánt "eltévedek" és a szülők szintjén az édesanyám szobájában tartózkodom? Elképzelhető, hogy nem találok párt magamnak és konfliktusaim lesznek az édesanyámmal.
Adok-kapok rendje: A családállítás nézőpontjából a kapcsolatainkra tekintve egyfajta törekvést látunk a kiegyenlítődésre. A kapcsolatban egyensúlyt hozhat, ha mindenki egyenlő mértékben képes szeretetet adni a másik számára. Azonban, ha ez valami miatt felborul akkor egy idő után általában a kapcsolat megszakad. Mégpedig leginkább úgy, hogy az megy el, aki túl sokat kapott. Hogy miért? Mert "eladósodott". Az ő élete már nem elég hosszú ahhoz, hogy viszonozni tudja, amit kapott. Ha például egy párkapcsolatban az egyik fél folyamatosan ad, de nem fogad el, akkor egy idő után a párja akkora "tartozást" halmoz fel, hogy képtelen lesz ezt viszonozni, ezért inkább elmegy.
Miért családfelállítás?
Mert mindannyian alkotó elemei vagyunk nagyobb rendszereknek: a családunknak, népünknek, és egyre táguló körökben magának a Teljességnek. Ezek a kötődések alapvetően befolyásolják életünket, sorsunkat. A családállítás során a tudattalan tartalmak megjelenítésével, egy külső, magasabb nézőpontból láthatjuk sorsunkat, kapcsolatainkat, céljainkat és feladatainkat. Ehhez azonban meg kell tennünk a leghosszabb utat: azt, amely a fejünktől a szívünkig vezet…
Kinek ajánlom?
“Azoknak, akik tesznek a jövőjükért, nemcsak várják
…azoknak is, akik eddig várták és mostantól tesznek.”
Milyen elakadásoknál segíthet?
- párkeresési, párkapcsolati nehézségek
- ha munkahelyet szeretnél, de akadályokba ütközöl
- állandó anyagi nehézségek (esetleg veszteségek érnek)
- párkeresési, párkapcsolati nehézségek
- ha munkahelyet szeretnél, de akadályokba ütközöl
- állandó anyagi nehézségek (esetleg veszteségek érnek)
- ha oldani szeretnéd betegséged (vagy a betegség miatti szorongás) lelki blokkját
- ha nem sikerül leadni a felszedett kilókat
- ha nem fogan meg a vágyott gyermek
- ha gyermeknevelési nehézségeid vannak (pl. hiperaktív, agresszív gyermek stb.)
- ha úgy érzed az életedben mindig váratlan hirtelen akadályok tűnnek fel
- ha magad sem érted miért, de mindig ugyanabban a helyzetben találod magad
- ha nem profitál a vállalkozásod, vagy
- ha bármilyen más életút elakadásod, életvezetési nehézséged van.
Ezeknek a problémáknak a hátterében lélek olyan elakadása lehet, melynek oka a családi rendszerünkben gyökerezik.
Hogyan működik?
A családállítás segítségével képviselők révén a térben megjelenítjük (felállítjuk, innen az elnevezés) az egyén családját, vagy élethelyzetének, hozott témájának szereplőit. Ekkor beindul egy finom mozgás, és lépésről-lépésre feltárjuk és oldjuk a blokkokat. Meghajolunk és elhallgatunk a teljesség előtt, amelyet a rend hat át. Ez a rend a szeretet rendje.
A csoportban lehetőség van “segítőként” részt venni. Ez azt jelenti, hogy saját téma behozása nélkül is lehetséges közreműködni a csoport munkájában. A mások állításában való képviselet és a csoportban való részvétel is gyógyítja a lelket.
Ha érzed, hogy változtatnál, megfogalmaztad a célod, vagy szívesen megismerkednél a családfelállítás lélekemelő, gyógyító hatásával, nagy szeretettel várlak!
A témával kapcsolatos kérdéseket-válaszokat itt olvashatod:
Tudnivalók családállítás előtt
Ha az önfejlesztés és önismeret útját járod ezek a módszerek is édekelhetnek:
Családállítás csoportban és egyéniben
Magzatkori és születési traumák oldása csoportban és egyéniben
SzomatoDráma csoportban és egyéniben
Pánikbetegség, pánikrohamok kezelése
Coaching, egyéni konzultáció
ThétaHealing