"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és lányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem meg nem reked a tegnapban.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
gyermekeitek nem a ti gyermekeitek... A kép forrása: Freepik
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyílai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása,
Mert ő egyenként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan."
Ezt a nagyszerű könyvrészletet sodorta elém az élet és egy sor gondolatot hozott magával.
Talán a legfontosabb ezek közül az volt, hogy milyen nehéz szülőként szétválasztani, hogy mi az én igényem és mi a gyermekemé. Mikor akarok a bennem élő gyermek elmulasztott igényeire, álmaira, vágyaira reagálni és mikor látom tisztán magam előtt a gyermekem valós igényeit. Vékony a határvonal, észrevétlen suhanunk át rajta. Épp ezért az első lépés az, hogy önmagam igényeit tisztán láthassam, önmagamnak legyek jó anyukája, vagy apukája. Ezen keresztül megtanulhatja a gyermekem megérezni és kifejezni a saját igényeit. Idővel pedig ő is jó anyukája lesz saját magának és ezáltal majd a születendő gyermekének is.
