Blog

Programjaim
Budapest
  • Október 12.

    Magzatkori és születési traumák oldása - Bp

    élményátíró csoport

  • Október 14.

    Családállítás és SzomatoDráma - Bp.

    Lélekszínház

  • November 9.

    Magzatkori és születési traumák oldása - Bp

    élményátíró csoport

Debrecen
  • Október 6.

    Magzati és születési traumák oldása - Debrecen

    élményátíró csoport

  • Október 6.

    Családállítás és Szomatodráma délután - Debrecen

    Lélekszínház

  • Október 7.

    Családállítás és Szomatodráma de. - Debrecen

    Lélekszínház

Fájdalmas genetika

Rablánc, vagy a boldogabb élet kulcsa?

2018. június 4.

Amikor életem fontos döntései előtt állok, akkor szabadon döntök, vagy a "családom által előírt" mintát követem majd? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Szondi Lipót már az 1930-as években, talán elsőként. Azóta már sok egyetemi kutatás témája volt a traumák családon belüli ismétlődésének kérdése. 

Családállítások során gyakran emlegetjük Szondi Lipót nevét. Talán elsőként ő talált összefüggéseket a családban ismétlődő sorsok és az öröklés lehetősége között.

Emlékszem, amikor először olvastam egy cikket ebben a témában. Lenyűgözötta cikk, szinte láttam magam előtt az emberi sorsok útvonalát, pont úgy, mint egy térképet. Milyen érdekes! Gondoltam. Próbáltam megfigyelni a saját életem ebben a megközelítésben. Megállapítottam magamról, hogy én kivétel vagyok.

Én egészen biztosan nem így élek, nem így döntök...

Teljesen más vagyok, mint a szüleim, nagyszüleim. Ez persze annyira régen volt, hogy épp a lázadó kamaszkor végét tapostam. Mi mást is láthattam volna.

Azután eltelt jópár év és a számtalan önismereti folyamat nem engem igazolt. Kicsit mélyebben megvizsgálva a döntéseimet már szépen látszottak az útkereszteződések az életemben, ahol dönthettem volna egészen másképpen, de még nem tudtam. Nem voltam szabad, az örökölt és tanult családi minta nem engedett. Lassan, óvatosan elkezdtem bontogatni önmagamban ezeket a mintákat.

Mára már végtelen hálával gondolok a családomból hozott (örökölt) "rabláncokra".

Minden egyes csomagban ajándékra leltem,általuk válhattam egyre szabadabbá és boldogabbá. Úgy érzem, hogyaz a cikkmár elindított bennem. Talán a mélyben, mint egy aprócska magocska már akkor elindított a családállítói pálya felé.

Nagyon örültem, amikor nemrég rábukkantam erre a kis részletre Szondi Lipót Sorsanalízis és önvallomás című könyvéből. (1973) Nagy örömmel osztom most meg veletek.

„Gyakran tették fel nekem a kérdést: Hogy jön egy természettudományos képzettségű orvos ahhoz, hogy orvosi és pszichológiai problémaként kezeljen egy olyannyira misztikus és mitologikus valamit, mint az egyén sorsa, amely iránt csak drámaírók, filozófusok és legfeljebb asztrológusok érdeklődnek. A sors nem emberi szerv, melyet meghallgatni, kikopogtatni és szondázni lehet, vagy átvilágítható, mint egy tüdő, és az élet letelte után felboncolható. Nem is olyan életfolyamat, amely klinikailag diagnosztizálható és orvosilag – gyógyszerrel vagy sebészeti úton – kezelhető.

Én más véleményen voltam és maradtam is. A saját családomban már egész fiatalon láttam, hogy

aválasztást gyakran a család, vagyis az öröklődés irányítja, és ez a választás alakítja a sorsot.

Korán tudatosodott bennem, hogy minden élőlény közül egyedül az ember képes a család által előírt sorsát tudatossá tenni. Éppen ebben áll az emberi méltóság. Ám az emberi lét nagy terhét cipeljük azáltal, hogy magunkra kell vennünk azt a feladatot, hogy a lehetséges, családtól és öröklődéstől függő sorslehetőségek közül válasszunk, és ezzel áthidaljuk, esetleg megoldjuk a sorsban lévő szabadság és kényszer közötti ellentéteket. Hol lehetett volna könnyebben egy ilyen gondolatra jutni, mint olyan családban, ahol tizenkét testvér szerencsés és szerencsétlen életének sorsát, pályaválasztását, betegségeit és halálát lehetett átélni?

A családom Szlovákiából származik, amely ebben az időben Magyarországhoz és így az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott. 1893. március 11-én születtem Nyitrán, apám tizenkettedik és anyám (apám második felesége) nyolcadik gyermekeként. Apám (1837–1911) zsidó volt, foglalkozására nézve cipész, ám főként zsidó írások tanulmányozásának szentelte életét. Mikor ötéves voltam (1898), a család Budapestre települt át, ahol a felnőtt fiú- és lánygyermekek tartották el a családot, miközben az apám napról napra hajnali öt órai kezdettel olvasta héber könyveit, vagy, mint autodidakta segédrabbi – többnyire a nagy ünnepnapokon – istentiszteleteket vezetett.

Ebben a környezetben apám vallásos emberré nevelt. Mégis, más tényezőknek is szerepet kellett játszaniuk, mivel a hét fiúgyermekből egyedül én voltam az, aki haláláig mindig elkísérte őt a templomba.

Mikor meghalt, tizennyolc éves voltam, épp az érettségi előtt. A zsidó szokások szerint egy teljes évig mondtam a kaddisnak nevezett halotti imát hajnalban és este, hangosan, a közösség előtt. Ebben az évben „kebelezte be” az énem az apámat. Ezek a mély nyomok irányítottak később tudományos munkáimban – még akkor is, amikor a zsidó vallás dogmatikus szokásait már feladtam. Továbbra is zsidó és hívő maradtam. A hitfunkció szerepe a sorsanalízisben valószínűleg szorosan összefügg az apai neveltetéssel.”

Az idézet forrása:

Szondi, L. (1973): Schicksalsanalyse – eine Selbstdarstellung. Psychotherapie in Selbstdarstellungen.
Kiadta: Prof. Dr. phil Ludwig J. Pongratz.
Kiadó: Verlag Hans Huber, Bern.