Blog

Amikor életem fontos döntései előtt állok, akkor szabadon döntök, vagy a "családom által előírt" mintát követem majd? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Szondi Lipót már az 1930-as években, talán elsőként. Azóta már sok egyetemi kutatás témája volt a traumák családon belüli ismétlődésének kérdése. 

Ebben a bejegyzésben láthatjátok a tervezett csoportok időpontjait.

A nő, amikor egy új élet megfogan a méhében anyává válik. Akkor is, ha ez az új élet valamilyen oknál fogva nem folytatódhat. Alig találkoztam olyan nővel, akinek gondolatait, álmait ne kísérte volna a veszteség fájdalma. Olyannyira nehéz ez a lélek számára, hogy gyakran hosszú évek múlva még mindig kísérthet a feldolgozatlan fájdalom.

Az érintés gyógyít és boldoggá tesz - nem titok ez már a tudomány számára sem. De akkor mi a csudáért nem érintünk? Miért könnyebb egy kutyát, vagy egy cicát megérinteni, mint a gyerekünket, vagy a párunkat? Zavarba jövünk, elmenekülünk, elkerüljük az érintést. Olyan, mintha hiányozna a szeretetteli érintést felismerő kódunk...

Ki vagyok én?
A szememben a fény?
De hogyha a fény már a szememben nem ragyog,
Utána mond, én hol vagyok?

Sohasem leszek képes megfelelni az elvárásainak, bármit teszek. Egész életemben azért küzdöttem, hogy szeressen. Ha jól csináltam valamit az természetes volt, ha hibáztam, az megbocsáthatatlan volt. Néha úgy éreztem a puszta létezésem is indulatokat váltott ki belőle…

Tudom erősnek tűnik ez a mondat, és nem is nevezném ezt tudatos késztetésnek. Mégis, amikor elutasítom az ételt az olyan, mintha az életem utasítanám el.

Az anyaméh emlékszik, a sejtek emlékeznek, hordozzák a gyász, a veszteség szomorúságát. Az elvesztett magzat után túl gyorsan fogant baba szomorúságba, fájdalomba érkezik. Körülöleli és áthatja őt a gyász.

A lélek számára minden család olyan, mint egy hatalmas ház, amelyben minden szereplő saját szobát kapott. Ez a szoba mindig azon a szinten található, ahová az illető családtag a születésekor érkezett. Különböző szinteken laknak a nagyszülők, a szülők, a gyerekek, az ő gyerekeik. Senki számára sem tanácsos másutt tartozókodni. Ez a családállítás egyik alapköve. De miért fontos ez? - az elkóborolt királylány esete

A pánikbetegség, a pánikroham nem játék. Bármilyen formában jelenik is meg, mindenképpen rémisztő átélni. Hirtelen úgy érzem a testem, lelkem tőlem teljesen független, önálló életet él. Semmilyen ráhatással nem rendelkezem.  Nem csoda hát, hogy szeretném elkerülni és ezért bármit képes vagyok megtenni. De így egy idő után már ez válhat az egyetlen céllommá az életemben. Csak legyen még egy újabb nap roham nélkül. Persze ez általában nem sikerül, hiszen a szorongás óriássá változik bennem és hozza az egyre sűrűsödő pánikrohamokat. Arra eszmélek, hogy csapdába estem és az életem teljesen beszűkült, az emberi kapcsolataim leépültek.