Ezek a kérdések gyakran gyötrik azokat, akiknek az élete nem egyedül indult az anyaméhben. Szerencsére egyre több kutatás témája a magzati időszak és a magzatkori ikertestvér elvesztése és annak következményei.
Az ikerfoganások száma jóval magasabb, mint azt gondolnánk, egyes statisztikák szerint meghaladja az 50 %-ot is. Akik átélték az ikerveszteséget az anyaméhben tudat alatt folyamatos keresésben élhetik az életüket. Hétköznapjaikat áthathatja egy megmagyarázhatatlan magányosság érzete. Gyakran erős szimbiotikus kapcsolódásokra vágynak, amelyekben sok lehet a túlféltél, túlaggódás. A másik fél "nem fordíthatja el a fejét", folyamatosan monitorozva van, hiszen, ha nem ad jelet, az azt jelenti, hogy már nem él...
Minél hosszabb volt az anyaméhben az együtt töltött idő, annál intenzívebben jelentkezhetnek a féliker életében a nehézségek. Kísérheti az életüket egy megmagyarázhatatlan bűntudat és szégyen, amikor a lélek hordozza: "Én tettem!". Ez az érzés motiválja a mozdulatokat, amelyek az önszabotálás irányába viszik az életben maradt ikertestvért. Az egyhelyben toporgás, a megnyílt lehetőségek szabotálása, az életöröm elől történő elzárkózás mind-mind lehet a fájdalmas emlék hatása.
Tudhatta-e az édesanyám, hogy többen voltunk?
Sokszor hallom kliensektől, hogy anya biztosan mondta volna, ha így van. Ez azonban nem ennyire egyszerű, vannak ugyan árulkodó jelek, amelyek ikervesztésre utalhatnak, de az esetek nagy százalékában az anya sincs tisztában azzal, ami a testében történik. Nehéz, fájdalmas álmok, vagy esetleg kisebb-nagyobb vérzés lehetnek jelzések, de erre sem feltétlen emlékszik az édesanya. Azonban az elveszett iker gyakran nyom nélkül szívódik fel a placentában, vagy esetleg "holdgyermekként" a placenta őrzi a meszesedett embriót. Ilyenkor lehetséges, hogy semmilyen fizikai jel sem jelentkezik. És vannak azok az esetek is, amelyben az életbenmaradt iker teste körülöleli, ránő és így őrzi a testvérét. Jómagam a bal bokámban őrzöm két meg nem született ikertestvérem, de nagyon gyakran találkozni furcsa bőrkinövésekkel, vagy nagyobbacska fura "anyajegyekkel" is.
Van gyógyulás!
Csodálatos látni a családállítások terében azt a találkozást, amely az életbenmaradt és a meg nem született ikertestvér(ek) között történik. Ez a találkozás az, amelyre évek, évtizedek óta várt, vágyott a féliker. Ez az a találkozás, ami feloldozást adhat, ami betölt egy űrt a lélekben és ami után egy egészen más minőségben megy, mehet tovább az élet. Mondom ezt én is félikerként. Életem meghatározó családállítása volt, amikor végre megölelhettem elvesztett testvéreimet és feloldoztam magam a véget nem érő bűntudat és szégyen fogsába alól.
Ez az írás is azért pont most született meg bennem, mert sok-sok évvel ezelőtt nagyjából ezekben a napokban maradtam egyedül az anyaméhben. De a lelkemben már betöltésre került az űr és feloldódott a gyász.
