Minden sokkal nehezebb, mint gondoltam, pedig nem áltattam magam a gyors és könnyed helyreállításban. Másodszor jártunk ott mióta felrobbant a ház egy része és ezzel együtt az életünk is. A szagok intenzívek, de már kicsit viselhetőbb, mint korábban. Figyelmem igyekszem csak a mai megoldandóra fókuszálni. Rezignáltam megyek el a falról csorgó fekete csíkok és a fekete lepel mellett. Helyenként már látszik a padló eredeti színe. Egyrészt a talpunkon kihordtuk a teraszra, másrészt pedig egy-egy helyen teszteltem már tisztítószert.
De ma csak annyit szeretnék, hogy le tudjunk ülni valahova, így a 4db konyhai szék felé veszem az irányt. Kárpitozott… Hiba volt, belátom, de cserében csodaszép és kényelmes – VOLT. Ahol hozzáértünk a kárpitozáshoz ott azonnal belenyomódott a korom a textilbe, sehogyan sem jön ki belőle. Ahol nem, ott a porszívó elég jó munkát végez. Elmegy rá pár órám és a végén Tadam! Máris van 4 db kárpitozott konyhai székünk, amit mintha frissen egy kukából rángattam volna elő... A szaga is kellően borzalmas hozzá. Hát ez Kuka! Sóhajtok keserűen, legalább adtam neki esélyt. De addig is van hova leülni, legalább nem kell figyelünk rá, hogy mennyire kormosan tesszük, mondja a pozitívabb énem.
Oké, akkor nagy levegő! Kicsit már bizonytalanabb léptekkel, de elindulok a valaha hófehér bőrkanapénk felé. Végülis „csak” le kell törölni. Kezemben a csodaszer, ami biológiailag lebomló ipari zsíroldó. Eddig még mindenről le tudtunk vele szedni mindent (is). Ráfújom és finoman elterítem. Gyorsan kiderül, hogy az arról alkotott elképzelésem, hogy ezt mint egy ablaktisztításnál, akár nagyobb felületen is lehet egyszerre, na az gyorsan kudarcba fulladt. Azonnal visszaszárad és csak szétkenődik. OK-OK, akkor csak lassan! Végülis még mindig a türelmet tanuljuk. Mint egy kisbabát úgy mosdatom 5-10 cm2-es területekkel. Ujjongás! két kör mosdatással pár "tonna" papírtörlővel szépen le lehet szedni a vízszintes felületekről. Akkor még nem sejtem, hogy ez minden más területen ötszörös erőfeszítés. De hamarosan már nem is ez lesz a legnagyobb bajom. Ahogy lépésről lépésre növekszik a letisztított felület egyszercsak feltűnik, hogy mintha foltos lenne, olyan sárgás. NEEEEEEEM! Ez már nem csak belső sikoly! Ahol pléd, vagy párna fedte, ott megőrizte a színét, ahol szabadon volt, ott viszont sárgás elszíneződése van, valószínűleg az írtózatos erővel érkező koromfekete hőrobbanás miatt. „Nagyszerű”! Ez azt jelenti, hogy egy három napos munkával akár lehet egy kukából frissen kirángatott külsejű fehér bőr kanapénk is… Ez már túl sok egy napra.
Ebben a pillanatban meg is értettem, hogy miért mondta a biztosítós kárfelmérő, hogy ezt mind kicserélték volna, ha a biztosításunk megfelelő. Sejtettem én, hogy nagy a baj, meg azt is, hogy a biztosító nem jótékonysági intézmény (miért is lenne az). Szó nélkül semmit sem fizet, csak ami kiérdemelte azt. De annyira szerettem volna még egy kicsit hinni a mesékben. Kicsit még hinni abban, hogy szeretett menyországunk nem változott kegyetlen pokollá. A tündérmese hamar szertefoszlott: Üdv a földi Pokolban...
Nem vagyok kifejezetten jó passzban, de ennek is teret kell engednem, ha valakinek van felesleges Buddha tudata, akkor szeretnék kérni belőle, nagyon rám férne...
Adomány lehetőség számunkra:
Benke Edina
11773425-87020148
a közleménybe írd be kérlek: Adomány
Köszönettel:
Edina és Miklós