Testem kifeszített vászon. Vetítem rá filmemet.
Megmutatja mi az, ami már túl sok nekem.
Szeretem ezt a vásznat. Mindig őszinte.
Már-már fájdalmasan őszinte.
És néha már sikoltva üzen nekem.
Milyen nehéz ilyenkor is szeretnem…
Aztán nehéz bátornak lennem,
Nehéz szembenéznem a filmmel.
Pedig… Ezt a filmet magamnak készítem.
Ez az én filmem!
Én vagyok az írója és a rendezője.
Én vagyok a főszereplője.
Csak én változtathatom ezt a filmet!
Ez az én testem! Az én vásznam.
Csak én vetíthetek rá más filmet !
Mit tegyek?
Hogyan tegyem?
Félek…!
Nagy levegőt veszek.
Megnézem.
Megnézem a filmet.
Rácsodálkozom.
Ekkora a testem bölcsessége?
Már értem!
Már értem a filmet!
De szeretem!
Szeretem úgy, ahogy van! A vásznat és a filmet!
Szeretem az utat, ahogy üzen nekem.
Szeretem az utat, ahogy gyógyítja testem.
Szeretem az utat, ahogy gyógyítja lelkem.
