Blog

A minap a konyhámban ücsörögtem, a frissen  fermentált zöldségek illata járta át a levegőt. Az üvegek vidáman sziszegtek a bennük dolgozó baktériumok munkája által. Miközben néztem a buborékoló üvegeket azon gondolkodtam, hogy ezek a bacik bennem belül is ugyanígy teszik a dolgukat. Nagyon sokan vannak és nagy valószínűséggel sokkal nagyobb hatást gyakorolnak az életemre, mint eddig gondoltam...

Gondoltál már az életed folyamára, mint egy mandalára? A mandala közepe, az indulás: a foganás és a születés pillanata.

Igyekeztem ebben a kisfilmben összefoglalni mindazt, amit érdemes tudni a születési sérülések nyomairól életünkben. Születés során kialakítunk egy alapmintázatot a testünkben, lelkünkben. Megtanulunk változásokat elindítani, gyászolni, küzdeni, elköteleződni, intimitásban lenni. Későbbi életünk során újra és újra ismételjük az itt rögzült mintákat különböző élethelyzetekben. 

Életünk boldogságának, stabilitásának egyik alappillére a kötődés képessége, erőssége. Sok a szingli, nem születnek gyerekek halljuk mindenhonnan. De hogyan is születnének, ha nem tanultunk meg kötődni, elköteleződni? Ha már születésünk során elveszett ez a képességünk?

Kérlek! Soha ne kérdezd miért nem szültem!
Nem tudhatod mennyire vágyakozott a lelkem,
Nem tudhatod mekkora a fájdalom, mely körülölel.

A nő, amikor egy új élet megfogan a méhében anyává válik. Akkor is, ha ez az új élet valamilyen oknál fogva nem folytatódhat. Alig találkoztam olyan nővel, akinek gondolatait, álmait ne kísérte volna a veszteség fájdalma. Olyannyira nehéz ez a lélek számára, hogy gyakran hosszú évek múlva még mindig kísérthet a feldolgozatlan fájdalom.

Tudom erősnek tűnik ez a mondat, és nem is nevezném ezt tudatos késztetésnek. Mégis, amikor elutasítom az ételt az olyan, mintha az életem utasítanám el.

Az anyaméh emlékszik, a sejtek emlékeznek, hordozzák a gyász, a veszteség szomorúságát. Az elvesztett magzat után túl gyorsan fogant baba szomorúságba, fájdalomba érkezik. Körülöleli és áthatja őt a gyász.

Nem vagy egyedül ebben a helyzetben. Mindenki átélte már, én magam is. A kérdés csak az, hogy mit teszel ezzel a helyzettel? Feldolgozod és továbblépsz, vagy maradsz? Mindegy milyen jellegű a nehézséged, betegség, pénztelenség, magány, hiábavaló babavárás, idővel könnyen beleragadhatunk. Te látod a fényt az alagút végén? Amikor már elég hosszú ideje rossz, akkor egyszerűen hozzáigazodunk a szenvedéshez. Egyre nehezebbé válik elképzelni, hogy lehet jobb is, vagy akár sokkal jobb is. Engedd meg magadnak, hogy ez megváltozzon! - Az "arany-hármas"ebben segíthet.

A jó párkapcsolat, mint a bambusz. Stabilan gyökerezik a talajhoz és lágyan ringatja a szél. Folyamatosan növekszik, szilárd mégis rugalmas. Nem töri el a vihar, mert együtt mozog a széllel. Belesimul a világba.