"A kritika, az elutasítás vagy a kinevetés okozta kellemetlen érzésekre nincs titkos recept. Az én javaslatom: meg se próbáld mentegetni magad a sebezhetőséged miatt. Vállald fel. Eltaláltak? Talált, süllyedt! Hagyd, hogy fájjon. Tudod, hogy a vadon élő növények miért tartalmaznak sokkal erősebb és értékesebb hatóanyagokat, mint az üvegházban termesztett saláták? Mert nem óvják őket. Minden nap kint állnak a mezőn – forróságban, viharban, esőben. Ezért minden belső értéküket aktiválniuk kell. Szeretnél szabadon élni? Szeretnéd megtudni, mi minden lehetséges az életedben? Akkor utánozd a vadon termő növényeket. Hagyd el az üvegházat. Szokj hozzá a kínos és a felemelő pillanatokhoz. Tanuld meg elfogadni a csodálatot, anélkül hogy elbíznád magad, és elviselni a kritikát, anélkül hogy összetörnél."
Úgy érzem ebben nem is a fájdalom megengedése a legfontosabb a számomra, hanem az, hogy hagyom megérintődni magam. Engedem, hogy találkozhassak az érzelmekkel, amelyeket a kritika kivált bennem. Engedem, hogy ne legyek tökéletes, elfogadjam és szerethessem magam a tökéletlenségemmel, érzelmeimmel együtt is. Ez az elfogadás pedig képessé tesz arra, hogy bármit hozzon is a külvilág abban erősen és egészségesen állhassak.